Hírlevél

Értékes szentesi pontok

3055021

Az előző idényben még hazai sikert várhattunk volna az UTC és a Szentesi Kinizsi mérkőzésétől, főleg mert a szegedi Kertész utcában volt a találkozó.

 

Ám az idei eseményeket figyelve azt sem lehetett kizárni, hogy a Szentes elviszi mindhárom pontot Újszegedről.
Nos, az utóbbi esett meg a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában. Két egymást jól ismerő szakember nézett farkasszemet egymással: a hazai játékos-edző, Brinszky Adrián és a Kurca-partiak játékos-edzője, Koncz Zsolt a futsal NB I-ben ért el közösen sikereket – ezúttal azonban ellenfelek voltak.

A mérkőzés nem hozott hatalmas iramot, két gólt viszont igen, és mindkettőt a vendégek szerezték. Előbb a 24. percben a rutinos Kerepeczki Csaba talált be, majd a 61. percben egy másik „hazacsábított" szentesi, Kovács Norbert volt eredményes – a három pontot a vendégek vitték el.
Érdekes, hogy a meccsen a hazai szakember, Brinszky nem cserélt.

UTC–Szentesi Kinizsi 0–2  (0–1)
Szeged, Kertész utca, 50 néző. Vezette: Vereska Mátyás – jól (Soós, Kószó).
UTC: Czirják 5 – Laczkó Zs. 5, Manabe 5, Gulyás 4, Brinszky 5, Rácz Z. 5, Farkas A. 5, Valach 5, Balogh D. 4, Zsibrita 4, Koncz P. 4.  Játékos-edző: Brinszky Adrián.
Szentes: Gömöri 6 – Lőrincz 6 (Légrádi –), Vincze Z. 6, Koncz Zs. 6, Szeles 5 (Németh A. 5), Kepereczki 6 (Lekrinszki 5), Bordács 6 (Polyák –), Páger 5 (Juhász Cs. –), Molnár Zs. 5, Kovács N. 6, Orovecz 5. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Gólszerzők: Kerepeczki, Kovács N.
Brinszky Adrián: – Harmatgyenge mutatványunk már nem meglepő számomra, ám egyre borzalmasabb megélni.
Koncz Zsolt: – Nagyon értékes három pontot szereztünk idegenben.
Ifjúságiak: UTC–Szentesi Kinizsi 0–1, gólszerző: Lázár.

 


A bajnokság állása
1.    Algyő    8    7    1    0    27    –    8    22
2.    Szeged 2011 II.    7    6    1    0    33    –    1    19
3.    Makó    8    6    1    1    23    –    7    19
4.    Ásotthalom    7    4    2    1    22    –    10    14
5.    Tiszasziget    8    4    1    3    26    –    16    13
6.    SZVSE    7    4    1    2    18    –    8    13
7.    Mórahalom    7    4    1    2    17    –    7    13
8.    Szentesi K.    8    4    0    4    15    –    14    12
9.    Sándorfalva    7    3    1    3    8    –    11    10
10.    Csongrád–T.    7    3    0    4    8    –    12    9
11.    Mindszent    7    3    0    4    15    –    29    9
12.    FK 1899 Szeged    7    2    2    3    8    –    12    8
13.    Kistelek    8    2    1    5    11    –    22    7
14.    UTC    8    2    0    6    9    –    23    6
15.    Tápé    8    1    3    4    11    –    23    6
16.    Szőreg    8    1    0    7    11    –    34    3
17.    Újszentiván    8    0    1    7    7    –    32    1
Szabadnapos: Sándorfalva.

Ifjúságiak
1.    Szentesi K.    8    8    0    0    42    –    5    24
2.    Makó    8    7    0    1    45    –    6    21
3.    Mindszent    6    5    0    1    33    –    13    15
4.    FK 1899 Szeged    7    5    0    2    29    –    13    15
5.    Mórahalom    7    5    0    2    27    –    14    15
6.    Algyő    8    4    0    4    29    –    14    12
7.    Szeged 2011 II.    5    4    0    1    18    –    9    12
8.    UTC    7    3    1    3    20    –    18    10
9.    Újszentiván    6    3    0    3    32    –    17    9
10.    Ásotthalom    6    2    1    3    14    –    19    7
11.    Tiszasziget    6    2    1    3    14    –    30    7
12.    Kistelek    7    2    0    5    12    –    35    6
13.    Sándorfalva    6    1    0    5    11    –    49    3
14.    Baks    7    0    1    6    10    –    30    1
15.    Csongrád–T.    6    0    0    6    10    –    40    0
16.    Szőreg    6    0    0    6    6    –    40    0
Az SZVSE nem indított ificsapatot,
 a Tápé helyén pedig a Baks szerepel.

Algyő-Sándorfalva     2-1 (1-1)

Algyő, 200 néző. Vezette: Bárth Gábor – gyengén (Bárth Z., Farkas L.).
Algyő: Szűcs M. 5,5 – Szűcs K. 5 (Németh –), Szélpál 5,5, Pénzváltó 5, Sebők 5 (Daróczi 5), Takács 5 (Gonda –), Vellai 6 (Bella –), Podonyi 6, Csányi 5 (Hegedűs 5,5), Busa 5, Hatvani 5. Edző: Takács Zoltán.
Sándorfalva: Ábrahám 6 – Szil 6, Kanász Nagy 6, Gémes 7 (Kovács M. –), Széll 5 (Törköly –), Farkas 7, Kántor 7, Vékes 6, Kalapács 7–2=5, Tóth L. 6, Márki 5. Edző: Antal Róbert. 
Gólszerzők: Vellai, Podonyi (11-esből), ill. Kántor.
Kiállítva: Kalapács.
Takács Zoltán: – Az első félidőben napoztunk, a a második játékrészben hatalmas küzdőszellemmel a mi javunkra fordítottuk a mérkőzést.
Antal Róbert: – Bohózatba illő körülmények között veszítettünk... Minimum döntetlent érdemeltünk volna. 
Ifjúságiak: Algyő–Sándorfalva 9–0, gólszerzők: Szekeres (5), Molnár Sz (2), Török, Rózsa.

Makó-Csongrád-Turbó    2-0 (1-0)

Makó, 200 néző. Vezette: Bán Imre – közepesen (Csöngető, Barta).
Makó: Szalkai 7 – Varga V. 4, Rakonczai 6, Czebe 6, Kovács Zs. 7 (Gilinger M. 5), Vass A. 4 (Bartucz 7), Bány 6 (Pataki –), Horváth K. 7, Bakos Á. 4, Juhász J. 4 (Palotás 5), Mátó 6 (Vajna –). 
Edző: Méhes Tibor.
Csongrád-Turbó: Bíró 5 – Bánfi 4, Koncz E. 5, Mészáros M. 5,5, Bodor 5,5, Szabó M. 4,5, Huszka 4 (Somodi –), Fodor B. 4 (Bálint A. –), Nagy Á. 4 (Győri –), Rácz D. 4 (Maszlag 4,5), Kovács S. 4 (Borda 5,5). Edző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Mátó, Bartucz.
Méhes Tibor: – Az eredmény jó, a játék minőségén nagyon sokat kell még dolgozni.
Szűcs Róbert: – Gyenge színvonalú meccsen két kapufáig jutottunk.
Ifjúságiak: Makó–Csongrád-Turbó 10–0, gólszerzők: Farkas D. (4), Pipic, Rudisch, Bakos T., Herczeg, Maglóczki, Tóth B.

 

 

Mindszent-Tiszasziget     1-5 (0-2)

Mindszent, 100 néző. Vezette: Dobó Zoltán – közepesen (Bánáthy, Kádár).
Mindszent: Dráviczki 3 – Brizik-Bodrogi T. 5 (Rideg –), Pálinkó L. 5, Szabó B. 5, Galambosi 5, Szakál 5, Szecskó 5, Antal S. 5, Szobácsi 4 (Keller 5), Mihály 4 (Kispál –), Csatlós 5 (Tóth Cs. –). 
Játékos-edző: Tóth Csaba.
Tiszasziget: Kispéter 6 – Bálint T. 6, Bálint D. 6,5, Barta 6, Dekanj 6,5 (Sipos 5,5), Kemelen 6,5, Réczi 7, Rutai 6,5, Kasza 7 (Fődi –), Drágity 6,5, Laták 6 (Gallai 6). Játékos-edző: Bernát Péter.
Gólszerzők: Antal S., ill. Drágity, Kasza, Laták, Kelemen, Gallai. 
Tóth Csaba: – A győzelmet jobban akaró és helyzeteit értékesítő csapat megérdemelten nyert. 
Bernát Péter: – Jó időpontokban szerzett gólokkal döntöttük el a három pont sorsát. 
Ifjúságiak: Mindszent–Tiszasziget 10–2, gólszerzők: Kallai (2), Hős (2), Csurgó (2), Szabó (2), Magyar, Kiss, ill. Zsíros, Dajcs.

Szőreg-FK 1899 Szeged    2-3 (1-1)

Szőreg, 180 néző. Vezette: Nagy Gábor – jól (Kócsó, Török).
Szőreg: Szendrei 6 – Ali 6, Kószó 6, Hegedűs 7 (Szőke –), Jáksó 5, Bujáki 6, Váczi 6 (Nagy A. –), Barna 6 (Bartos 5), Bányai 7 (Szarvas –), Gyenes 6, Csikós 6. Edző: Tóth Tamás.
FK 1899 Szeged: Garamvölgyi Cs. 3 – Tóth A. 3, Turján 3, Zsilák 3, Barta 3, Szalai 3, Imre 3 (Király B. 3), 
Szőcs 3, Csuka 3 (Fejes –), Gyurkovics 3, Dóra J. 3 (Frankó –). Edző: dr. Tóth 
János.
Gólszerzők: Bujáki, Bartos, ill. Csuka, Szőcs, Gyurkovics.
Tóth Tamás: – A megyei I. osztályú rutintalanságunk vezetett a vereséghez, ez nagyon hiányzik a sikerekhez.
Dr. Tóth János: – Kényelmesség, szerencsés három pont.
Ifjúságiak: Szőreg–FK 1899 Szeged 0–10, gólszerzők: Katona (3), 
Harasztos (3), Diviki, Mikuska, Balog, Drágity.

Szeged 2011 II.-Kistelek    4-0 (1-0)

Kiskundorozsma, 50 néző. Vezette: Tihanyi Gábor – gyengén (Dobai, Sam).
Szeged 2011 II.: Molnár T. 7 (Krnács –) – Vass T. 7, Barát 7, Dudás 7, Fodor Á. 7, Czirok 7, Tóth G. 7, Geiger 7 (Lajkó –), Zabari 7, Kovács B. 8 (Hajagos –), Szerencse 7 (Jernei –). Edző: Popovics Pavel.
Kistelek: Keresztes 6 – Sólya 6, Polyák 7, Ungi Má. 7, Jójárt 6 (Nedeczki –), Fodor M. 6, Bosánszki M. 6, Lévai 6, Bárkányi 6, Tóth K. 6, Fekete 6 (Tóth T. 5). Edző: Korom Tibor.
Gólszerzők: Kovács B. (3), Barát.
Popovics Pavel: – Az első félidőben jól játszottunk, akár két-három góllal is vezethettünk volna, aztán ugyan rúgtunk három gólt, de ez nem az a játék, amit elvárok a csapatomtól.
Korom Tibor: – Gratulálok a hazai csapatnak.
Ifjúságiak: Szeged 2011–Kistelek 5–2, gólszerzők: Vecseri (2), Gyuris, Hevesi, Bodonji, ill. Muhel (2).

SZVSE-Újszentiván     3-0 (1-0)

Szeged, SZVSE-pálya, 100 néző. Vezette: Tóth Ádám – jól (Zacsok, György).
SZVSE: Seres 6 – Németh 5, Faragó 5 (Kertész 5), Mácsai 6, Nagypál 5, Kozma 6, Nagy B. 5 (Cene 6), Tanács 5 (Lévai 5), Bodó 5 (Varga D. –), Baka 5, Rózsa 5 (Szántó –). 
Edző: Pécsek Tibor.
Újszentiván: Weszelovszky 4 – Túri 5, Papp P. 5 (Keresztes –), 
Gyarmati 4, Hegyesi P. 4, Hufnágel 5, Pióker Ti. 5, Kálmán 4 (Táncos 5), 
Baktai 4 (Szécsi –), Pióker Ta. 4, Temesvári 4. 
Megbízott edző: Horváth-Harmat Gábor.
Gólszerzők: Mácsai (2), Varga D.
Pécsek Tibor: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, minden játékosom megérdemli a gratulációt.
Horváth-Harmat Gábor: – Gratulálunk az ellenfélnek a megérdemelt hazi sikeréhez, további sok sikert kívánunk a SZVSE-nek.

Tápé-Mórahalom    2-6 (0-5)

Tápé, 100 néző. Vezette: Dobai János – jól (Török T., Szeri).
Tápé: Szökő 4 – Teimel 5, Csamangó T. 5, Bilics 5, Simon Sz. 5, Újházi 5, Péter 6, Csordás 4, Lőrinc 5, Buza 5, Dávid 4 (Kelemen B. 6). Edző: Puskás Tibor.
Mórahalom: Ótott-Kovács 0 – Bokányi B. 6 (Király 6), Szücs S. 6,5, Bokányi R. 6,5 (Varga K. –), Zámbori 6,5 (Németh R. 6), Zsoldos 6,5, Mészáros T. 7, K. Tóth 7, Cseh 6,5, Magyar Gy. 7 (Crkvenjakov 6), Pócs T. 6,5 (Pócs D. 6,5). 
Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Bilics, Kelemen B., ill. Magyar Gy. (2), K. Tóth (2), Mészáros T., 
Bokányi R.
Puskás Tibor: – Győzött a jobbik a csapat.
Magyar György: – A héten begyakorolt dolgok kijöttek a mérkőzésen, ez elég volt a győzelem megszerzéséhez.
Ifjúságiak: Baks–Mórahalom 0–3, gólszerzők: Vidács (2), Császár.

 

 

H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31