Hírlevél

Bombagóllal győzött a KITE női csapata

kite noi 20150921 cl

Második mérkőzésükön, idegenben sikerült megszereznie a női csapatnak a szezonbéli első győzelmüket

 

Szeptember 19-én, szombat délután a 100 kilométerre található Pusztaföldvár csapatához látogattak a lányok a három pont reményében. Az első forduló nem hozott szerencsét a csapatnak a második fordulóban pedig szabadnaposok voltak, így volt idő rákészülni erre a mérkőzésre. A kemény felkészülésnek köszönhetően jól is teljesítettek és már a harmadik percben vezetést szereztek Elekes Vivien révén. Sajnos nem sokáig örülhettek a vezetésnek, ugyanis három perc múlva jött a hazaiak egyenlítése. A jó iramú mérkőzésen nem bírtak egymással a csapatok, egészen a 88. percig kellett várni a következő gólra. Ekkor a Kistelek játékosa, Szarka Tünde távoli lövésre szánta el magát és hatalmas gólt ragasztott a kapu felső sarkába. 

A kemény munka meghozta a gyümölcsét és a csapat 2:1-es győzelmet ünnepelhetett. Az önfeledt szórakozást csak az a tény árnyékolhatta be, hogy Elekes Vivien sérülést szenvedett. 

A lányokat a megbízott edző Czeigersmidt Roland irányította, a játékos edző pedig Elekes Vivien volt. 

Keresztes László edző így nyilatkozott a mérkőzésről: ”Nagyon jó iramú mérkőzésen, jó ellenfél ellen, jó pályán, csak nagyon távolról sikerült elhozni a 3 pontot egy hatalmas bomba góllal. Köszönöm az edzői duónak, hogy pótoltak távollétemben. Gratulálok a csapatomnak, Vivinek pedig mihamarabbi jobbulást kívánok!”

H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31