Hírlevél

Bajnok lett az U15

u15 2015 cl

Beért az elvégzett munka gyümölcse, meggyőző fölénnyel nyerte meg a bajnokságot a kisteleki U15-ös csapat

 

Bajnokcsapatot ünnepelhetett a KITE. Az U15-ös csapat már a bajnokság elején az egyik fő esélyesnek számított a mezőnyben. Az őszi szezont ehhez mérten teljesítette a csapat, hat győzelemmel és egy vereséggel a tabella elején végeztek, igaz ekkor még csak a gólkülönbségüknek köszönhetően. 

A téli felkészülési időszakot nagyon komolyan vette a csapat és ennek meg is lett az eredménye. A tavaszi szezonban nem talált legyőzőre a gárda, míg a második helyen álló Mórahalom többször is pontokat hullajtott. Két fordulóval a bajnokság vége előtt már hat pont előnnyel vezették a bajnokságot és a gólarányuknak köszönhetően már bajnoknak érezhették magukat, de matematikai esélye még volt a második helyen álló Mórahalomnak. 

Ez után került sor a bajnokság talán legfontosabb meccsére, amivel bebiztosíthatták első helyüket. A hazai csapat már a meccs első percétől egyértelműsítette szándékait. Az első gólra tíz percet kellett várni, ez után még hét gólt rámoltak be az ellenfél kapujába. Ezzel a győzelemmel biztossá vált, hogy a csapat a tabella legfelső fokán végez. Az utolsó mérkőzésükre idegenben került sor, ahol magabiztosan nyertek. A csapat 13 győzelemmel és csupán 1 vereséggel fejezte be a szezont. 

Az évet Rostás István Bálint edző értékelte: „Először is gratulálni szeretnék a csapatomnak. Öröm volt velük dolgozni. Végre beért a munkánk gyümölcse. 2 évvel ezelőtt nagyjából ugyanezzel a korosztállyal ezüstérmet szereztünk. Most egy nehezebb ősz után sikerült az élen várni a tavaszt, amit pedig veretlenül teljesítettünk. Szeretném még megemlíteni, Czeigersmidt Roland és Keresztes László kollégákat akik tökéletesen pótoltak az utolsó néhány fordulóban amikor én nem lehettem a csapattal külföldre költözés miatt. További sok sikert a csapatnak és a KITE-nek!”

A győztes csapat tagjai: Hegedűs Máté, Sutka Máté, Gyóni Gábor, Mester-Szabó Máté, Jójárt Dominik, Szél Vencel, Ábel Tibor, Szabó Rómeó, Rúzsa Viktor, Kelemen Viktor, Csókási Áron, Czinege Péter, Rostás Sándor, Horváth Ádám, Tóth László Dániel, Horváth Koppány, Czeigersmidt Ármin

Gratulálunk a csapatnak és az edzői stábnak. 

H K Sz Cs P Szo V
week 18 1 2 3 4
week 19 5 6 7 8 9 10 11
week 20 12 13 14 15 16 17 18
week 21 19 20 21 22 23 24 25
week 22 26 27 28 29 30 31